Édesanyám női szabómester volt. Gyerekkoromban otthon dogozott, szabott vart. Ez azzal is járt, hogy jöttek az asszonyok és lányok, akik hoztak ruhaanyagot, melyből egy rájuk szabott szoknyát, blúzt, egybeszabott ruhát, esetleg kosztümöt, komplét, tunikát szerettek volna varratni. Többnyire sok-sok elegáns női ruhát, ami nem egy szezonra, hanem évekre készült.
Akkor Békéscsabán voltak méteráru- és rövidáru boltok, ahol az alapanyagot be lehetett szerezni. Anyukám szép és jó minőségű anyaggal szeretett dolgozni. Első dolga az volt, hogy amit hozott a kuncsaft, az anyag sarkát tenyerébe vette és meggyűrögette. Ha gyűrött maradt, az nem volt jó minőségű anyag. De emlékszem arra is, hogy még nem volt műszál, természetes alapanyagok voltak, gyapjú és vászon anyagok, szövetek, igazi selymek, santungok, taftok, szaténok, stb.
Gyakran szó esett arról, hogy mit, milyen színekkel lehet kombinálni, pl. milyen színű legyen rajta a paszpól, vagy más díszítőelem. Vagy egy adott színű szoknyához milyen színű blúz illene.
Végiggondoltam, talán ez lehetett az én festői színhasználatomnak a melegágya. Itt és ekkor ivódhatott belém, ahogy ma használom a színeket.
A színek hatással vannak a térre és a formákra, amit életre hívunk a festővásznon, ami rányomja a bélyegét az én stílusomra is. Ez egy szubjektum, ami csak bennem van. Úgy gondolom, hogy a festmény a színfoltok összessége, tehát a színek a fontosak, kifejezőek.
Amikor általános iskolás voltam, jött egyszer hozzánk a Jászságból az egyik unokanővérem, akit addig közelebbről nem is ismertem. Nagy tekintélyt szerzett előttem azzal, hogy nagyon szépen tudott rajzolni és festeni. Nagyon büszke voltam arra, hogy az emlékkönyvembe egy gyönyörű rózsát festett.
Ez után én is a barátnőim emlékkönyvébe ilyet próbáltam rajzolni és festeni. A másik kedvencem még a szegfű volt. Emlékszem, hogy sokszor nézegettem a könyvekben a szép tájképeket, különösen tetszettek az utcaképek, a házak, ahogy füstöltek a kémények. Mindig szerettem alkotni, valamit létrehozni.
Egyébként a kertészkedést, a tortasütést ugyanúgy alkotásként élem meg, mint a festést. Fiatalabb koromban megjelent Moldoványi Ákos könyve, amit nagy érdeklődéssel olvastam. A címe az volt, hogy „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik”. Hát igen, az is alkotás az én szememben, pl. amikor egy általam elültetett és odafigyeléssel gondozott rózsa gyönyörű virágot hoz. De alkotás az is, ha egy finom tortát sütök, szépen kidíszítem, és még ízlik is a családomnak. Fiatal házasok voltunk, amikor elkezdtünk kertészkedni a férjemmel, és ez a mai napig is tart
Az alkotás az a tevékenység, mellyel új dolgot hozunk létre. „Mű”, „Munka” az „alkotás” fő szinonimája.
Az alkotási vágy, az alkotás maga, az alkotás öröme boldoggá teszi az embert.
